Azt hiszem az előző bejegyzés meg is adta a következő témáját. Beszélgessünk arról, mit is jelent ez. Persze mások nevében nem, csak a sajátomban tudok nyilatkozni. Az ember mindaddig hisz a télapóban, amíg meg nem mondják neki, hogy ilyen nincs. Hasonló a helyzet a Jézuskával, a nyuszikával, a fogtündérrel…stb. Miután rájövünk, hogy nincsen, kicsit szomorkodunk majd arra következtetésre jutunk, hogy ha nincs hát nincs, mégis jó volt hinni benne gyerekként.
Mert ugye a 24/7 azt jelenti, hogy egész héten, minden órában, minden percben subnak érezzük magunkat. Akkor is ha fáj a hasunk, akkor is ha fáradtak vagyunk, akkor is ha épp inkább összebújnánk. És ha éppen rosszak voltunk előtte és épp nem érdemlünk jutalmat? Na igen. Tapasztalatom szerint ez a jellegű kapcsolat csak és kizárólag akkor működőképes, ha csak ritkán látjuk álmaink domját, így nyugodtan lehetünk has fájósak, éhesek, fáradtak…stb. Az más kérdés, hogy ebben az esetben ki ölel át. És álmaink domja is megtarthatja azt az elvont szerepet, hogy ő tökéletes, érinthetetlen, sosem fáradt minket leckéztetni, sosem fáradt irányítani…stb. (Mivel én is vállaltam magamra ellentétes szerepet, ezért tudom, hogy elég fárasztó lehet mindig dominánsnak lenni.) Persze, mindez máris nem 24/7, hanem inkább 3/2.
És mi van akkor ha álmaink domja többet van a közelben? Meglátjuk a gyengeségeit, azt hogy ő is ember. És az a szerencsés, ha ő is észreveszi, hogy mi is emberek vagyunk és belátóan áll hozzánk, (mint ahogy említettem, ha ez nem történik meg akkor annak katasztrofális lehet a vége). De akkor az egész elcsúszik a párkapcsolat irányába, ami higgyétek el nekem nem is olyan rossz dolog. Sőt…
Szóval az elmélet szép, de a gyakorlatban megvalósíthatatlan. Kicsit olyan mint a kommunizmus. Utópia. Persze, nem mondom, hogy a megvalósítása lehetetlen, de nem hiszem, hogy egy sub is boldog lehetne egy valódi 24/7 kapcsolatban. Mert olyannal nem találkoztam, akinél megvalósult és boldog lett volna benne. Az ellentettjével pedig igen. Mégis ha valaki tud ilyet jelentkezzen, kíváncsi lennék milyen érzés találkozni a mikulással.
Mit lát a reptéri biztonsági
11 éve

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése