A bűntudatról

Beszéljünk kicsit a belénk nevelt felelősségtudatról, a tenni akarás kényszerről, arról hogy milyen is az, amikor egy ember belekerül egy helyzetbe és bűntudata van, azért mert ott jól érzi magát.

Mint az sejthető az egész ott kezdődik, hogy anno anyáink voltak olyan kedvesek (már akinek) belénk sulykolni dolgokat, mint például:
1. Hogy otthagyni az ételt, ha jól esik, ha nem pazarlás.
2. Délig vagy még tovább feküdni az ágyban, akkor sem helyes, ha éppen ott és akkor az esik jól.
3. Egy lány legyen szerelmes és csak úgy szerelmeskedjen, nehogy már a saját testének is gyönyörére gondolni merészeljen.
4. Mindig a biztosra menj, sosem a bizonytalanra. Pedig, aki nem kockáztat nem is nyer.
5. Házasság és utána együttélés. Ez a sorrend.

És még hasonló jókat. Persze, ahogy cseperedik az ember lánya egyre inkább kinövi ezeket. Képes nem enni, ha már nem éhes (elnézést a diétázóktól). Képes szombaton akár délután 4-ig is aludni, főleg ha ezt az előző esti program indokolja. Képes lelkiismeret furdalás nélkül ágyba bújni egy kedves idegennel, ha éppen az esik jól. És ha beüt a szerelem képes lesz akár másnap is összeköltözni a kedvessel.

De mintha nem lenne elég a szülői nyomás a világban, akkor is a legtöbb ember titkolja ezeket a dolgokat, mert úgy látja helyesnek. Mintha valami törvénytelent csinált volna, mintha bűn lenne azt tenni, amit az ösztönünk diktál. Titkolni kell mindent, ami eltér az átlagostól. Sőt képes olyan dolgokon szörnyülködni, amit ő maga is megcsinál. (Mert ugye vannak őszinte és kevésbé őszinte emberek.) Van, aki már annyira túljutott lelki korlátjain, hogy képes bevallani, hogy amit tesz, az átlagostól eltér. Van, aki már magyarázkodás nélkül is képes arról beszélni, amit tesz. Na ez ritka. Mert ugye hogy is szoktuk mink ezt?

- Jaj, ne haragudj, túl sokat ebédeltem és már nem fér belém több.
- Hát olyan sokáig fenn voltam tegnap és olyan zűrös hetem volt, hogy ki kellett végre aludjam magam.
- Hát túl sokat ittam és olyan régen nem voltam férfival, hogy levett a lábamról.
- Nagyon rossz volt már a helyzet, egyszerűen nem bírtam tovább muszáj volt otthagynom. Igaz, hogy már 3 éve együtt voltunk, de már annyira elviselhetetlen volt.
- Azért költöztünk össze ilyen hamar, mert olyan nagy a szerelem, nem bírjuk egymás nélkül. Tudom, hogy ez egy elhamarkodott döntés de…

Ehelyett mért nem lehet az igazat mondani szégyenkezés nélkül?

- Jó volt, de elég volt.
- Olyan jól esett most délután 4-ig aludni.
- Dugtam egy vonzó ismeretlennel.
- Muszáj volt otthagynom, mert már az is idegesített, ha megszólalt.
- Olyan jó vele együtt élni.

Persze ez mind csak szemantikai kérdés, mondhatnátok. Nem, engem az érdekel ami mögötte van. A lélektani háttér. Hogy miért is keresünk magyarázatot a tetteinkre sokszor saját magunk előtt is? Mért tartjuk ennyire tiszteletben a társadalom szabályait? Mért van bűntudatunk, azért ami nekünk ugyan jól esett, nem bűn, csak maximum a társadalom többsége elítéli, vagy úgy tesz, mintha elítélné. Persze, ezek a példák triviálisak. Azért vannak, hogy meg tudjam magyarázni, amit szeretnék. A valóságban ennél sokkal nagyobb dolgokról beszélünk. De sajnos, még én sem vagyok képes magyarázkodás nélkül beszélni a tetteimről.